2011. augusztus 27., szombat

Utolsó bölcsis nap

Effie első ballagása... A bölcsiből... Ez a nap is eljött...

Így indult:

Szerencsére minden rendben volt az utolsó napon és még "ballagási" ajándékot kapott. Egy kis tarisznyát néhány aprósággal, köztük ezzel is:

Egy picit azért elérzékenyültem...



2011. augusztus 26., péntek

Hőségriadó...

Sajnos a blogomra alig kerültek fel bejegyzések a nyár során, pedig volt program bőven és kép is rengeteg készült! Igyekszem pótolni majd! Addig is beszámoló a tegnapi nagyon meleg napról:
Mindjárt vége a nyárnak, erre most van 35 fok... Nehezen bírom és azt hiszem, hogy a lányok is. Több mint egy hét után (Izzy beteg volt) végre a kisebbik is újra végig aludta az éjszakát! Juhhhé! Aztán délután is aludt egy nagyot szerencsére, ébredés után:


Effie-re egész héten nem volt panasz a bölcsiben, így nagyon reménykedtem benne, hogy az utolsó hete az intézményben így is fejeződik majd be. Hát sajnos nem így történt. Azzal fogadtak, hogy megharapta a Karinát. Az okot nem sikerült kiderítenem, de a délutáni fagyizás ezért büntiből ugrott! :( Persze leginkább magamat büntettem ezzel, mert már a játszótéren is levágott egy nagy hisztit, hogy ő márpedig fagyit akar. "Nem Effie, rosszul viselkedtél, nincs fagyi!" Miután megígérte, hogy nagyon jó, szófogadó, aranyos, okos kislány lesz, a boltban kapott egy Kinder-tojást (tudom, tudom...., de tényleg cuki volt!). Amit boldogan, okosan, ügyesen, a hugával megosztva szépen meg is evett. Kb. 10 métert mentünk a boltból, amikor elkezdte, hogy ő pedig fagyit akar... No komment... Csapzottan, koszosan, izzadtan hazaértünk. 
Oké, nyugi van, engedélyeztem egy mesét a tv-ben. Gondolván nekem is lesz 5 percem leülni még egy keresztrejtvényt is elővettem. Aha, rosszul tettem. Először jött az Izzy, kitépve a kezemből a tollat és a rejtvényt is, aztán az Effie tette ugyanezt az Izzy-vel. Visítás!!! Oké, Izzy kapsz ceruzákat, az persze nem olyan jó, sőt eddigre már az Effie arra is rájött, hogy a a toll még a bőrére is fog. Egy darabig hagytam aztán, kértem szépen, hogy ne rajzoljon a lábára. "Effie, ha megint oda rajzolsz, elveszem!" 1x-2x-3x. Elvettem! Visítás!!! Effie megint büntiben... Ezt már nem fényképeztem le...


Később megjött a Meyrick is. Még volt másért is bünti, de már nem is emlékszem. Vacsi után fürcsi persze. Már nagyon ideje volt, egy hajmosásnak is de ezt a lányok annyira nem csípik, most egy kis mulatsággal  (fotózással) egész könnyen sikerült letudni.


Az altatás sem ment teljesen simán, nem részletezem kb. fél 10-re lett csend a gyerekszobában. És az is volt hajnal 2-ig, amikor az Izzy felébredt. Nem tudom mikor aludt el újra a nagyágyban, az apja és köztem, de az tuti, hogy volt már jobb éjszakánk is...

Szóval jól jönne már egy kis enyhülés!


2011. augusztus 11., csütörtök

Blogger tipp

Szeretnétek, ha a beillesztett képek nagy méretben jelennének meg a blogotokon? Vagy ha beállíthatnátok a kép szélességét nektek megfelelő méretre?

Nem olyan bonyolult! Még akkor sem, ha ti is úgy vagytok vele, mint én, hogy a HTML-kódokat valamiféle idegen civilizáció írásának vélitek első látásra...

Sokat szenvedtem a képeim nekem tetsző méretre és elrendezésre való igazításával, így inkább utána néztem a dolognak.

Íme:

Első lépésben nem árt megnézni, ha nem tudjuk pontosan, hogy hány pixel szélesre is van a blogunk beállítva. Ezt a Blogger sablontervező "Szélességek beállítása" fülnél tehetjük meg. Nálam a teljes blog 1000 px, ebből a jobb oldali sidebar 200 px-es.


Második lépésként a bejegyzések szerkesztésénél  a beillesztett kép méretét "eredeti méret"-re állítsuk.



Az előnézetben megnézhetjük, hogy eredeti méretben, hogyan is néz ki a képünk a blogon. Láthatóan nálam a kép túl nagy így, belelóg a jobb oldali sidebar-ba.





A harmadik lépésben jön a HTML-kód! ;)
Átlépünk az "Írás"-ból a "HTML-kód szerkesztése" fülre és a kép elérési útvonala után beírjuk, hogy width="750". Természetesen itt a szám lehet bármekkora!



Nálam az oldal szélesség 1000px, ebből a sidebar 200px, így a méretezett, 750 px-es kép szépen kitölti a megmaradó helyet.


Kész is! 



2011. augusztus 9., kedd

Picasa update

Alig merem leírni...

Íme a májusi album!

Tudtam, hogy a Picasa albumommal is elvagyok maradva, de hogy ennyire... Csak most tudatosult bennem!
A blogra is akartam már rengeteg új bejegyzést felrakni, de egyszerűen nem jutott rá időm vagy inkább energiám.